Interjú egy lánnyal, akit elég jól ismerek (3. részlet)
Sorozatunk szerzője sajátos módot választott arra, hogy megossza velünk iskolával, neveléssel, családdal, serdülőkorral kapcsolatos történeteit, gondolatait. A sorozatban szereplő öninterjúk mind-mind megtörtént eseményeket mesélnek el.
(...)
– No meg hát új osztályfőnököm lett. Igazából, azt hiszem, neki köszönhetem, hogy egyáltalán lehetőségem volt váltani, változni.
– Mármint amikor másodjára jártad az elsőt a középiskolában...
– Igen. Amikor úgy döntöttem, hogy nem megyek el a pótvizsgára, és újrakezdem az elsőt, naivan azt hittem, lehet tiszta lappal indulni. Persze nagyon hamar jött a pofára esés. Lehet, hogy túlzásnak tűnik, de úgy érzem, nekem mindenért duplán kellett megküzdenem, legalábbis az új osztály első egy-két évében. Száztíz százalékot kellett teljesítenem ahhoz, hogy jó jegyeket kapjak. A dolgozatokkal könnyebb helyzetben voltam, ott kevésbé érvényesültek a szubjektív szempontok. De a legtöbb tanár arra játszott, hogy majd úgyis megszívat, mert hát ugye milyen világ az, ahol egy bukott diák jeleseket kap.
– Gondolom, a feleltetések során volt inkább erre alkalmuk...
– Igen, főként. Mondok egy példát. Az osztálytársaim nagyjából ki tudták számolni, hogy mikor kerülnek sorra a feleléssel, ellentétben velem. Volt olyan, hogy biológiából feleltem az egyik órán ötösre, aztán a következő órán megint engem hívott ki a tanár. Persze arra már nem készültem annyira. A lényeg, hogy hamar felfogtam, hogy rám más szabályok vonatkoznak, és ha jól akarok szerepelni, akkor ehhez kell tartanom magam.
– Az új osztályközösségbe be tudtál illeszkedni?
– Na, az ilyenekkel szerencsére soha nem volt gondom. Ebben az iskolában különben nem volt nagy szám a bukás, minden osztályban voltak bukottak. Nem emlékszem, hogy emiatt bárki is bántott volna. És mint mondtam, hatalmas szerencsém volt az új osztályfőnökömmel, Takácsnéval, aki a magyar tanárom is volt egyben. Kezdettől fogva nagyon kedves volt velem, igyekezett mindent megtudni rólam. Otthoni dolgokat is, és azt is, mi az, ami érdekel. Nagyon örült neki, amikor látta, hogy szorgalmasan tanulok, folyamatosan kaptam tőle a megerősítést és a biztatást, hogy a reáltárgyak is fognak menni, ha odafigyelek, és megpróbálom megérteni a tananyagot.
– Ahogy ismerlek, te inkább humán beállítottságú vagy...
– Vagy inkább az lettem. Az igazat megvallva, nem tudom. Eredetileg autószerelőnek szerettem volna menni egy szakmunkásképzőbe, de akkoriban lányok nem jelentkezhettek oda. A szüleim azt szerették volna, hogy közgazdaságiba menjek, és persze szóba sem jöhetett egy szakmunkásképző. Így egy köztes megoldás volt, hogy gépjárműüzemi szakra kerültem. Általános iskolában jellemzően közepes voltam mindenből, úgyhogy abból sem tudom megállapítani, hogy mire voltam vagy lettem volna fogékonyabb. Az biztos, hogy a matek és a fizika középiskolában végig nehezen ment. Nagy erőfeszítés kellett hozzá, hogy matekból négyes legyek, fizikából meg hármas. Nem értettem semmit. És nem emlékszem, hogy a tanárok segítettek volna megérteni. Emellett még ott volt a statika, mechanika és a többi műszaki tárgy. Hát nem igazán élveztem ezeket. De a legmegrázóbb élmény a fizika érettségi volt számomra.
– De miért fizikából érettségiztél?
– Mert nekünk kötelező érettségi tárgy volt. Rettegtem tőle. Addig úgy tudtam a viszonylag jó félévi átlagokat elérni, hogy az elméleti részeket bevágtam, azokból mindig ötösre feleltem, a dolgozatokra meg zsinórban ketteseket, néha egyeseket kaptam. De így is össze tudtam szedni félév végére, év végére egy masszív hármas. Mindig fizikából voltam a leggyengébb. Aztán jött az érettségi. Akkor már tudtam, hogy egyetemre szeretnék menni, és meg voltam győződve, hogy nem fogok tudni továbbtanulni, mert képtelen leszek fizikából leérettségizni. Biztos voltam benne, hogy el fognak kaszálni.
– Na, ne csigázz! Tudom, hogy sikerült. Mi történt?
– Kiosztották a feladatsort. Egyetlen elméleti tétel volt benne. Gondolj bele, addig soha egyetlen dolgozatban nem tudtam elérni a kettes szintet, hacsak nem volt benne elméleti tétel. De itt ez nem lett volna elég a ketteshez. Baromira elkeseredtem. Az osztályfőnököm volt az egyik felügyelő tanár, soha nem felejtem el, ott állt felettem, majdnem sírt. Könyörgött, hogy csináljak már valamit, legalább próbáljam meg. Mondtam neki, hogy semmi értelme, mert még sosem sikerült ilyen feladatokat megoldanom. Telt az idő. Egyszer csak észrevettem, hogy minden asztalra ki van téve középre egy négyjegyű függvénytáblázat. Hirtelen nem is értettem, hogy mit keres ott. Én addig ezzel kizárólag a matematikaórákon találkoztam. Elkezdtem lapozgatni, és akkor vettem észre, hogy fizikai összefüggések is vannak benne. Ne nevess! Egyetlen fizikaórán sem használtuk. Nem gondolod, hogy unalmas óráimban otthon azt lapozgattam!
– Jól van, nehogy megsértődj.
– Elhiheted, mekkora heuréka-élmény volt. A feladatok nagy részéhez találtam benne segítséget. Hármas érettségit írtam. Soha nem írtam korábban ilyen jó fizikadolgozatot. Matekból négyest kaptam, magyarból és töriből vizsgaelnöki dicsérettel érettségiztem, de a mai napig a hármas fizika érettségimre vagyok a legbüszkébb. Na, nem mintha bármi megmaradt volna belőle a fejemben.